Pazar SASMobos kerékpártárolók a Rókusi körúton a telefontorony árnyékában

Összesen hetven új támaszt építettek az ITSH székházánál, ebből húszat bárki használhat Egy éven át tartott a megvalósítás Ennek nagy része a „papírmunka” volt: az...

Összesen hetven új támaszt építettek az ITSH székházánál, ebből húszat bárki használhat.

Egy éven át tartott a megvalósítás. Ennek nagy része a „papírmunka” volt: az előkészületek, engedélyek beszerzése volt a hosszadalmas. Biztosra kellett menni: a SASMob projektben résztvevő ITSH ugyanis csak bérlő a Magyar Telekom tulajdonolta épületben, így velük mindenről előzetesen egyeztetni kellett. Végül összesen négy kerékpártárolót telepíttettek: hármat az épület udvarába, egyet pedig a főbejárat elé. Az épület előtt húsz biciklit lehet az új tárolóban lelakatolni, azokat a támaszokat bárki használhatja az ügyfelek éppúgy, mint a közelben lakók, a munkatársak jellemzően az udvari tárolóknál zárják le a kerékpárjaikat.

A beruházás 20 ezer euróból, SASMobos pályázati forrásból valósult meg, a dolgozók kérték, a fedett tárolókat. Az ITSH ugyanis készített egy munkahelyi felmérés a dolgozók munkába járásával kapcsolatosan. Külön kíváncsiak voltak arra, hogy a kerékpárral közlekedők milyen fejlesztéseknek örülnének. A döntő többség azt mondta, legyenek fedett kerékpártárolók. Korábban összesen tíz tároló volt az épület előtt, az ITSH-nál dolgozók oda lakatolták le a biciklijüket, ahova tudták, fához, villanyoszlophoz. Ennek lett vége a beruházással.

2020. május 20. 08:22

glsz

Forrás: https://szeged.hu/hirek/34875/pazar-sasmobos-kerekpartarolok-a-rokusi-koruton-a-telefontorony-arnyekaban

© 2018 Minden jog fenntartva

A projekt az Urban Innovative Actions kezdeményezésére, az Európai Regionális és Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósul meg.